Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ajakon került megrendezésre az V. Szent Flórián Tűzoltótábor

2014.07.15

lius 10-én Ajakon (Szabolcs- Szatmár- Bereg megye) kezdetét vette az V. Szent Flórián Tűzoltótábor. Az öt napos táborba tűzoltóságunkat hat tag képviselte. Az első nap az ünnepélyes megnyitóra került sor ahol előbb Rubóczki Zoltán az Ajaki Tűzoltó Egyesület parancsnoka köszöntötte a nagybajomi, ajaki és gyergyószárhegyi tűzoltóságok részéről érkezett tűzoltókat, majd Kerekes Miklós polgármester ( egyben az Ajaki Tűzoltó Egyesület elnöke ) nyitotta meg a tűzoltótábort. A megnyitón jelen volt Dombrády László ny. tű. ezredes aki szintén köszöntötte a már több éves múlttal rendelkező szakmai tábort. A köszöntő beszédek után pedig hivatalosan is bemutatták a tábor zászlaját, amely ez évtől kezdődően minden táborban lobogni fog.

v_szent_florian_tuzoltotabor_ajak_taborzaszlo.jpg

A délutáni foglalkozás műszaki mentésről szólt, pontosabban a kötél technikákat gyakorolhatták a résztvevők. A vacsora után a „Szent Flórián Tűzoltótábor ajaki szemmel” című kisfilmet mutatták be amelyet az Ajaki Tűzoltó Egyesület állított össze.
10383566_798671633500358_2434646404369032544_n.jpg

A második napon a Borsodi Sörgyárat látogatták meg a tábor résztvevői ahol többek között megtekintették a tűzoltószertárat is. Este a „Szent Flórián Tűzoltótábor szárhegyi szemmel” című kisfilmet mutatták be amelyet az Szárhegyi Önkéntes Tűzoltóalakulat készített. A harmadik nap előbb elsősegély nyújtási felkészítőt tartott Kocsis Attila mentőápoló, majd egy Szent Flórián tűzoltóverseny következett vegyes összeállítású csapatokkal. A nap zárásaként a „Szent Flórián Tűzoltótábor nagybajomi szemmel” című kisfilmet került bemutatásra amelyet az nagybajomi Tűzoltó Egyesület állított össze. Vasárnap a tábor zárónapján az értékeléseket követően egy közös szentmisén vettek részt a tűzoltók melyet Gáspár Mátyás római katolikus kanonok tartott.

10492603_799190576781797_8986107231826224674_n.jpgAz újabb megrendezésre került tábor bizonyítéka annak, hogy évről- évre fenn lehet tartani az elkezdett rendezvény sorozatot és folyamatosan lehet frissíteni és fejleszteni a táborban lezajló tevékenységeket. A hagyományokat folytatva a következő évben Nagybajom lesz a házigazdája a tábornak és reméljük, hogy sok résztvevővel az ideihez hasonló nagyszerű rendezvényen fejlődhetnek szakmailag tovább a három tűzoltóság tűzoltói.

A Szárhegyi Önkéntes Tűzoltóalakulat köszönetét fejezi ki a házigazdáknak, hogy fáradtságot nem kímélve szervezték meg ezt a magas szintű tábort és úgyszintén köszönet jár a nagybajomi tűzoltóknak is akik részt vettek a táborban, hozzájárulva az elkezdett rendezvény folytatásához.